A Szabad Kurzus Alapítvány honlapja

24.2.07

Tantermi színházi előadás és foglalkozás

Bíró Bence
FIÚK
 
Artúr - Tóth János Gergely


A történet Artúrról szól, aki 18 évesen új iskolába kerül. Előző sulijában állandó támadásoknak volt kitéve mások által lányosnak mondott viselkedése miatt. Rengeteg kétséggel érkezik az új osztályba, ahol megismerkedik Robinnal és Dorkával. Először szerelmespárnak hiszi őket, később kiderül, Robin valami miatt eljött otthonról, és most Dorkáéknál lakik. Egy görbére sikerült buli végén Artúr Robin segítségére szorul, Artúr anyja éppen akkor lép be, amikor Robin átöleli a szinte magatehetetlenül részeg Artúrt. Az anya aggodalma megerősödik, régóta érzi, hogy fiával „valami nincs rendben”. Artúr is menekül a szembesülés elől, ezért kétségbeesetten meglátogatja Dorkát, és kihasználva az alkalmat, letámadja a lányt. Dorka elutasítja Artúr zavaros közeledését, emiatt a fiú még mélyebbre süllyed. Bár kerüli a találkozást Robinnal, egyszer véletlenül kettesben maradnak az osztályteremben. Robin szint vall, ez segít Artúrnak legyőzni a szorongását, és elfogadni azt, amit régóta érez: a fiúkhoz vonzódik. Az anyjával folytatott viharos beszélgetés végén bevallja, hogy mit érez Robin iránt. Az anya kétségbeesve próbál megoldást találni, végül kénytelen belenyugodni a helyzetbe. 

Anya - Szalay Marianna

A darabban és a hozzá tartozó feldolgozásban azt a kérdést vizsgáljuk, hogy vajon mi Artúr problémája a melegséggel, más szóval, miért nem tudja vállalni nemi vonzódását? Miért fél bevallani magának, szüleinek, tágabb környezetének azt, hogy homoszexuális? Fél a megítéléstől, a kirekesztéstől, fél a nehezebb élettől, ami ezzel jár, bár számára a testi-lelki boldogulást mégis ez jelenti. Ezért nem meri elmondani anyjának sem, de ugyanez az oka annak is, hogy anyja nem mer rákérdezni, leülni beszélni a fiával, hanem csak reménykedik, és titokban kutat a fia után.

Dorka - Kőszegi Mari, Robin - Marofka Máytás

A főhős, Artúr számára Robinnal való találkozás áttörést hoz. Lát valakit, aki szabad, aki nyíltan vállalja önmagát, aki mellett ő is bátrabban válhat azzá, aki. A poklokat járja be mielőtt enged Robin iránti vonzalmának. Előbb önmagával kell tisztába kerülnie, megtalálni, elfogadni saját identitását – ezt a folyamatot ábrázolja az előadás. Artúr nem bizonytalan a nemi identitásában, legbelül tudja hogy meleg, csak mégis hetero akar lenni, mert az a „normális”. Nem csak Robin vonzó számára, hanem az a szabadság, amit Robin képvisel. Ő természetesen abban szocializálódott, hogy a lányok iránt kell érdeklődnie, ebbe zavar bele a bizonytalanság – folyamatosan el kell fogadnia, hogy nem az az egyetlen út, amit a családja, a környezete és a társadalom közvetít felé.


A félelem áll tehát a középpontban, ami megnehezíti Artúr életét, ami pokollá teszi az anya szembesülését, és ami homofóbbá teszi a többségi társadalom egyes tagjait.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése